Az ideológián túl.
Az értelmiség társadalmi felelősségvállalása
(Summary in English: What is the role of intellectuals today? It can be argued that they should fulfill a very important place in society, especially in times when a new world order and lifestyle has to be adopted globally. If they exist at all, there is a general disillusionment of intellectuals in these days. There are two reasons behind this: whatever they communicate is either overpoliticised and/or sounds terribly populist. In this text I propose that the task of today’s intellectuals is to shed him/herself off ideologies, to get rid of his or her traumas and past heritage, and, by becoming examplary human beings, perceive and communicate the world with utmost honesty. It is only through this role that they can enable the foundation of a society that is not based on fear, that is free and cannot be manipulated by power.)
Milyen felelősséggel vagyunk a világ felé? Kötelességünk–e társadalmi szerepet vállalni, vagy elég, ha mindenki családi körökben teszi a dolgát? Mivel és hogyan tehet hozzá, (vagy ha kell, vehet el) egy értelmiségi a világhoz a XXI. században? Mielőtt egy barátnőm a koronavírus karantén indulásával közölte velem, hogy „a ti (értelmiségiek) szerepetek most az, hogy megértessétek a világgal a hiszterizáló média mellett, hogy valójában mi is történik”, sokáig azt gondoltam, hogy az értelmiség szerepe lejárt, hiszen ez egy XIX. századi osztálytársadalmi kategória, mely a XX. században már hitelét vesztette, tehát most itt az ideje végleg meghaladni. Értelmiség azonban valamilyen formában még mindig létezik, a kérdés azonban az, hogy van-e bármilyen hatása a társadalomra? (1) Valóban hozzátesznek-e az értelmiség gondolatai és világról alkotott véleménye az életünk alakulásához?
Hagyományos értelemben az értelmiség feladata az lenne, hogy egy olyan műveltségi háttér birtokában szemlélje és kommentálja az élet folyását, ami a más háttérből származó, más iskolázottsággal rendelkező emberek számára nem adatik meg. Az értelmiségi tehát úgy szolgálja a társadalmat, hogy összegyűjti és megemészti az ismeretanyagot, aminek a segítségével támogatni tudja a társadalom boldogulását. A társadalom pedig bizalmat szavaz ezeknek az embereknek, hisz nekik és hisz bennük, mert tudja, hogy ezek az emberek értük és miattuk szólnak. Bíznak abban, hogy az értelmiségit a józanész és a társadalom felemelésének vágya vezeti.(2) Hiszik azt, hogy józanész nem korrumpálható, mert nincs mögötte hatalomvágy, nincs mögötte félelem, mert nem fél az veszteségtől, és nincs mögötte akarat, mert nem vágyik elismerésre. Ilyen manapság az értelmiségi?
Magyarországon, de általában Nyugat-Európában és Amerikában is az értelmiség az elvakulásig átpolitizálódott. Miért és hogyan probléma ez? Mondhatnánk azt is, hogy az értelmiség egyik alapfeladata, hogy politikailag aktív legyen, hiszen a társadalmat politikai döntések szabályozzák. Különbséget kell tennünk azonban politikai gondolkodás és politikai identitás között. Nem a politikai gondolkodás a probléma, hanem az, hogy a politikai ideológiák elhatalmasodtak az értelmiségen. A különbség fontos, és talán egy példán keresztül érzékeltethető a legjobban: a marxista társadalomkritika, a mai napig a legkiválóbb tükör a tőke által létrejött osztálytársadalmak számára, de ugyanúgy alkalmazható a „megszaladt” neoliberális kapitalizmusra is.
A marxista kritikán keresztül nagyon könnyű felismerni a kapitalizmus alapú hegemónia alakulását, a kormányok és kormányzás összefolyását a gazdasági hatalommal, és a tőke mindenkori irányítását a jelen világrendben. A marxista társadalomkritika ezt megláttatja, gyakorlása azonban nem tesz senkit kommunistává. A kommunistává válás egy következő lépés. Tehát a politikai identitás, illetve ideológia kialakítása nem kell, hogy része legyen egy józan, vizsgálódó, a hiányosságokra és igazságtalanságokra rámutató társadalomvizsgálatnak. Az értelmiséget azonban a legtöbb esetben ideológiák vezetik. (3) Az ideológia irányítása eleve kizárja a józanész lehetőségét, mert ha ideológiában gondolkozunk, mindig valaminek meg akarjuk feleltetni a szemlélt dolgot, és sohasem önmagáért tekintünk rá, tehát eleve megtagadjuk a teljes szabad kibontakozási lehetőségét. Az ideológiák továbbá azért is veszélyesek, mert könnyen kapaszkodik bele a hegemónia, és manipulálja úgy mind a hatalommal szimpatizáns, mind ellenzéki erőket, hogy az általa fenntartott rendszeren még véletlenül se eshessen csorba. Amíg az ellenzék, tehát a felelőssége teljes tudatában aktív, politikai értelmiségi, különböző ügyekért harcol (migrációs válság, BLM, SZFE), addig a háttérben remekül lehet tovább olajozni azt a gépezetet, ami fenntartja azt a nagypolitikai rendszert és tágabb értelemben azt a világrendet, ami a kapitalizmuson futva alapjaiban valószínűleg csak akkor remeg meg, ha a bolygó erőforrásai visszafordíthatatlanul kimerülnek (de ez még akkor sem biztos).
Az értelmiség, legalábbis ahogy én Magyarországról látom, nagy vonalakban az egykor jobb és baloldali elvek alapján azonosított értékek mentén polarizálódik. Megjegyzem, hogy nehéz ma már a jobb és baloldalt elkülöníteni, hiszen sok esetben egy magát konzervatívnak valló személy liberálisabb elveket képvisel, mint egy liberális, és fordítva, továbbá ezek az identitások országonként is más és más értékeket jelentenek. Mégis, állásfoglalások és politikai identitás általában a következő értékek mentén alakulhatnak ki: konvencionális családmodell, nemzeti értékek, a mítosz fontossága, a terület, a terjeszkedés, a vagyon védelme, általános patriarchális nézetek, illetve a befogadás, multikuturalizmus, flexibilis családmodell, vagy a fenntarthatóság kérdései, különösen a bolygó és a természet védelme, vagy a személyes emberi jogok és különböző életviteli kérdések szabadsága. Nehéz megmondani, hogy pontosan ki mit képvisel, hiszen magukat liberálisnak nevező ismerőseim jelezték azt, hogy elvennék a szavazati jogot azoktól az állampolgároktól, akik nem megfelelően iskolázottak, mert nem képesek döntést hozni a saját életükkel kapcsolatban, illetve megjegyezték azt is, hogy azokat a gazdag fehéreket, akik a feketék oldalán tüntetnek (BLM) legszívesebben eltennék láb alól. Ezek ugye annyira nem mondhatóak liberális viselkedésnek. Másrészről, konzervatív beállítottságú ismerősömnek állítása szerint nem azért van problémája a Pride felvonulással, mert ő maga homofób, hanem – elmondása szerint – a Pride az ő szabadságjogait sérti, mert rákényszeríti arra, hogy magukat mutogató obszcén embereket köztereken szemléljen, és ezt erőszaktevésnek éli meg. Ezt az érvelést általában liberálisoktól hallja az ember.
Annak ellenére, hogy ma a magukat liberálisnak, illetve konzervatívnak valló szereplők értékrendje nem egyértelműen ellentétes, mégis úgy tűnik, hogy a párbeszéd nagyon nehéz. Egy magát liberálisnak állító személy a migráció-ellenes hangulatot mindig a kirekesztés címszava alatt ítéli meg, embertelennek titulálva azokat a rendelkezéseket és embereket, akik kitaszítják a rászorulókat. Pedig sokszor érthető okok vannak a háttérben. Szlovákiai magyarok például, akik átélték a Második Világháború utáni erőszakos ki- és betelepítéseket egészen másképp reagálnak európai országok menekültkvótájára, mint egy Pesten felnőtt fiatal. Az ellenállásuk félelemből fakad. Innen már nem nagy ugrás azt gondolniuk, hogy a menekültek „elveszik a munkahelyeket, megerőszakolják az asszonyaitokat” – és máris teret nyer a politikai propaganda a félelemben élő tömegek megvezetése.
Könnyű ezeket az embereket „leostobázni”, a regnáló politikai hatalmat gyűlölni a gyűlölet beszédért, ez azonban nem viszi a társadalmat előbbre. Mi lenne, ha egy olyan társadalmat építenénk, ahol a félelem-propaganda nem tudja megvetni a lábát? Nem az értelmiség feladata lenne egy ilyen világ felépítése? Ha tiszta fejjel, pánik nélkül tekintünk a legtöbb helyzetre, rálátunk, hogy egyrészről közel sem úgy van, ahogy azt velünk el akarnák hitetni, másrészről egyáltalán nem olyan (vagy nem úgy) szörnyű, mint ahogy azt beállítják (lásd korona-vírus járvány). A már említett ideológiai köd azonban olyan mértékben homályosítja el akár magukat konzervatívnak, akár liberálisnak nevező szószólók elméjét, hogy semmi esetre sem sikerül rámutatnia a dolgokra úgy, ahogy vannak.
Itt álljunk meg egy szóra. Mit jelent az, hogy „a dolgokra úgy, ahogy vannak”? Rámutatni a „dolgokra, ahogy vannak” metafizikai képtelenség. A dolgok nincsenek sehogyan, ugyanakkor millió féle módon vannak és nincsenek. Emellett tények azért léteznek, valós pl. az, hogy volt rabszolgaság, Trianon, Holokauszt, nem tud tovább növekedni a gazdaság, melegszik a bolygó és az érintett területekről el fognak indulni az emberek. Ha azt mondjuk, hogy a dolgok, az élet menete mégis egy fajta módon megérthető, tehát a dolgok folyása bizonyos narrációkban szolgálatot tesz nekünk, akkor az értelmiség feladata az, hogy a lehető legnagyobb alázattal és őszinteséggel prezentálja a világot azoknak, akik meg akarják érteni, hogy mi történik.
Kiváló értelmiségi lépésnek tartom például Jeff Gibbs Planet of the Humans című filmjének megalkotását. Gibbs, aki elkötelezett környezetvédelmi aktivista, meghaladja saját ideológiai csomagját, és nem csak a környezetszennyező cégek ügyeit kritizálja, hanem az alternatívaként ajánlott napenergia és szélerőművek működését is ugyanolyan kíméletlenül vizsgálat alá veszi, és kutatásai alapján bizonyítja be azt, hogy – bár nagyon szeretné az ellenkezőjét gondolni – a megújuló energiaforrásokat ugyanúgy az olaj lobbi irányítja, és ugyanolyan környezetszennyezők, mint a fosszilis energiahasználat. Bátor tett nem elvakulni, és az eszmék által vezetve szűrni az információt a világról, hanem őszintén rátekinteni arra, ami van, és a józanész segítségével, ahogy Gibbs is teszi, egyszerűen rátekinteni a valóságra. Fájdalmas, és kellemetlen, de óriási szolgálatot teszünk vele.
Tehát igen, az értelmiségnek az a dolga, hogy segítsen az embereknek átgondolni, magyarázzon, de pártatlan legyen, a józanészre (és annak hiányára) hívja fel a figyelmet. Az értelmiségi kötelessége, hogy ne vigye bele saját indulatait, fájdalmait és sérüléseit a véleményébe, és ne ezek fényében, ennek ködében ítélkezzen. Oldja meg a saját, személyes traumáit, dolgozza fel a hozott dolgait, vizsgálja meg és függetlenítse magát ideológiai hagyatékától, és váljon kiváló emberré. Amit mondok, (ismét) rettenetesen modernistának hangzik, tudom. De a „rongy életek” és rongy alakok ideje lejárt. Ennek a világnak a thanatoszi erők helyett ismét Éroszra van szüksége, és a saját fájdalmunkban, félelmeinkben, dühünkben való cuppogás, gyűlölködés, és annak különböző formátumú recitálása, hogy „minden milyen szörnyű”, egy centivel nem visz minket az élet teljesebb megélése felé. Egyszer egy barátom azt mondta, hogy „minden értelmiségi társadalmi kötelezettsége, hogy elmenjen terápiába”. Mert ha az életre magára tekintünk rá, ideológiáink, félelmeink és fájdalmaink függönyét félrelebbentve, ráébredünk, hogy több erő van benne, mint azt bármikor is gondoltuk. Igazából nincs más, csak ez az erő, amely minden áron és mindenen keresztül utat tör magának. Az értelmiségi feladata, hogy a társadalmon keresztül, politikai és ideológiai béklyóktól mentesen, ezt az erőt szolgálja.
Jegyzetek:
[1] Tisztázásra szorul, hogy egyáltalán kit nevezünk ma értelmiségnek. Az értelmiség, mint társadalmi osztály a Felvilágosodással kezdett aktív szerepet játszani az európai városok életében. A XIX. századra már külön társadalmi rétegként is beszélhetünk az értelmiségről, és a huszadik század második felére egyértelműen a felsőoktatási diplomával rendelkező, a társadalomban vagy tudományosan, vagy szociálisan illetve kulturálisan aktív, a világ és az élet dolgait nyomon követő társadalmi ágensről van szó. Röviden: jelen írásban az értelmiségit tág kategóriaként értelmezem, és értelmiségnek azt a személyt nevezem, aki megfelelő iskolázottsági háttérrel, olvasottsággal, tapasztalattal rendelkezik, elmélkedik a világról és a vállán viseli annak dolgait, és meglátásainak és véleményének valamilyen formában, szűk, vagy tág közegben hangot is ad.
[2] Az olyan kifejezések, mint „józanész” a posztmodern után bizonyos körökben kvázi „tiltott” fogalmak lettek és a modernizmus, jobboldali konzervativizmus bélyegét viselik magukon. A józanész fogalma Kant tiszta ész koncepcióját is eszünkbe juttatja, itt azonban én egy sokkal hétköznapibb, földhöz ragadtabb képességünkről beszélek, aminek gyakorlására mindenki képes, bár tény és való, hogy a megvalósítás összetett eredményeket szülhet.
[3] Az ideológia fogalma itt definiálásra szorul. Mondhatjuk azt, hogy nem lehet ideológiákon kívül létezni. Az ideológiát, tehát az életünket mozgató értékrendeket születésünkkel tanuljuk a családunkban és társadalmi közegünkben, és ettől az értékrendtől sosem leszünk mentesek, mindig ennek a szűrőjén keresztül fogadjuk be vagy utasítjuk el a világot. Ha ezt elfogadjuk, akkor felmerül a kérdés, hogy képesek vagyunk-e egyáltalán változásra, vagy életünk végéig a velünk hozott ideológiai csomagot gyűrjük, és sosem fogunk tudni igazán másképp viszonyulni. Ezt a nézetet én személy szerint sok év vizsgálódás után elutasítom. Az ember egy ezerszer összetettebb lény, mint amivé hozott/kapott dolgai formálják, elképesztő rugalmasságra és megújulásra képes. Sok példát lehet látni arra, ahogyan utódok nem folytatják elődjeik hagyatékát, hanem forradalmian új módokon próbálnak meg létezni a világban.